Mezőgazdasági termelés

Kárenyhítő juttatás iránti kérelmet idén 2025. december 1. napjáig nyújthatnak be a gazdálkodók (tekintettel arra, hogy 2025. november 30. munkaszüneti napra esik), kizárólag a Magyar Államkincstár (Kincstár) MKR (Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer) elektronikus kérelembenyújtó felületén.

Fontos, hogy az említett benyújtási határidő jogvesztő. A benyújtási határidőt követően kizárólag a kárenyhítő juttatás összegének a csökkentésére irányuló módosítási kérelem nyújtható be. 

Továbbá idei évben fontos figyelembe venni, hogy a 2025. július 16. és 2025. július 31. között a Magyar Államkincstár 44/2025. (VII. 10.) számú közleménye alapján benyújtott előlegfizetési kérelem beadása nem minősül kárenyhítő juttatás iránti kérelem beadásának. Ebből kifolyólag a tavaszi fagykárral érintett szőlő- és gyümölcs ültetvények után igényelhető kárenyhítő juttatás előrehozott kifizetésben részesült termelőknek is be kell nyújtaniuk a 2025. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelmüket. Ennek hiányában elveszítik a kárenyhítő juttatásra való jogosultságot, az előrehozott támogatásként megkapott összeget pedig vissza kell fizetni.

Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét, hogy a Kincstár és az agrárkár-megállapító szerv eljárásában hiánypótlásra és utólagos iratpótlásra nincs lehetőség!

A 2025. évre vonatkozó kárenyhítő juttatás iránti kérelmek az alábbi útvonalon érhetőek el: Elektronikus kérelemkezelés → Mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer → MKR Mezőgazdasági termelők bizonylatai 2026 → MKR2520 Kárenyhítő juttatás iránti kérelem 2025. A kérelem benyújtásáról ide kattintva érhető el részletesebb tájékoztatás. Szükség esetén a falugazdászok segítségét is kérhetik a benyújtáshoz. 

A kárenyhítő juttatás iránti kérelem kitöltéséhez ide kattintva érhetőek el a 2020-2025. kárenyhítési években alkalmazandó referenciaárak és átlaghozam-adatok, valamint fajlagos költségmegtakarítási összegek. A kárenyhítő juttatás iránti kérelemben a növénykultúra tárgyévi- és referencia hozamértéke a megadott referenciaárak felhasználásával állapítható meg. Ha egy növénykultúrára vonatkozóan a termelőnek nem áll rendelkezésre a referencia-időszak valamelyik évére vonatkozóan saját hozamadat, vagy 2025-ben a növénykultúra betakarítási szintje még nem haladja meg az 50 %-ot, akkor a 2020-2025. kárenyhítési évekre megállapított átlaghozam-adatok használhatóak fel. Amennyiben a betakarítás szintje meghaladja az 50 %-ot, abban az esetben a betakarított összes termésmennyiséget tonnában kell megadni.

A mezőgazdasági termelő a neki járó kárenyhítő juttatás (amely legfeljebb a hozamérték-csökkenés 80 százalékáig terjedhet) felére jogosult, amennyiben 

  • a kárenyhítési évben a hozamcsökkenést kiváltó káresemény bekövetkezte előtt nem köt az üzemi szintű referencia hozamértékének legalább felére kiterjedően az adott növénykultúrára jellemző – aszály, belvíz, felhőszakadás, jégeső, mezőgazdasági árvíz, tavaszi fagy, őszi fagy, téli fagy vagy vihar miatt bekövetkező – káreseményre kiterjedő mezőgazdasági biztosítást (fontos, hogy kizárólag a díjrendezett biztosítás fogadható el), vagy
  • nem rendelkezik a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben tárgyévi tagsággal. 

Amennyiben a biztosítást olyan konstrukcióban kötötték meg, amelynek díjához támogatás is igénybe vehető, akkor a szerződés adatait a biztosító már megküldte a Kincstár részére, így a szerződés adatait a kárenyhítő juttatás iránti kérelem elektronikus bizonylata automatikusan megjeleníti, és ilyen esetben a biztosítás kapcsán semmilyen dokumentumot nem kell csatolni a kérelemhez.

Amennyiben a mezőgazdasági termelő „hagyományos” (azaz nem díjtámogatott) mezőgazdasági biztosítási szerződéssel rendelkezik, akkor annak adatait a kárenyhítő juttatás iránti kérelemben fel kell tüntetni. Továbbá hagyományos biztosítás esetén az alábbi dokumentumokat kell csatolni a kérelemhez:
a) nem integrátori biztosítás esetén a szerződés ajánlati nyomtatványát és a kötvényt; 
b) integrátori biztosítás esetén a szerződő fél (integrátor) vagy a biztosító által kiállított igazolást (amely kiváltható ajánlati nyomtatvány és kötvény csatolásával), továbbá az integrátor által kiállított, a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjának a biztosított mezőgazdasági termelő által a szerződő fél részére történő teljesítést igazoló dokumentumot.

A biztosító által megállapított kártérítés összegét nem kell a kérelemben feltüntetni, azt a biztosító küldi meg a Kincstár részére, mind a díjtámogatott, mind a nem díjtámogatott biztosítások esetén.

Kárenyhítő juttatás kizárólag az elfogadott kárbejelentéssel rendelkező növénykultúrákra adható. Azok a növénykultúrák, amelyekre a 2025. kárenyhítési évben nem volt elfogadott kárbejelentése a termelőnek, nem lesznek láthatóak a kérelemben.

Abban az esetben, ha az ügyfél rendelkezik kárbejelentéssel, de arra még nem érkezett döntés az agrárkár-megállapító szerv részéről, a növénykultúra megjelenik a felületen, azonban a káros sor 0 ha területtel lesz látható. A kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásával javasolt megvárni az agrárkár-megállapító szerv döntését, azonban a kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtását ennek hiányában is (pl. jogorvoslati eljárás van folyamatban) meg kell tenni legkésőbb az előírt határidőig! 

A Kincstár a kárenyhítő juttatás iránti kérelmekről legkésőbb 2026. március végéig dönt, valamint teljesíti a kifizetéseket.

 

Forrás: Magyar Államkincstár

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásAz Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatás megszűnése miatt 2025.11.01. napjától a kamarai meghatalmazás elektronikus úton való létrehozása szünetel. Kérjük, hogy a meghatalmazás létrehozása érdekében keresse fel falugazdászát, aki a meghatalmazás alapján elektronikus úton azonnal intézheti az ön agrártámogatási ügyét. Megértését köszönjük!
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám