Megjelent a Kincstár Közleménye a tanulók tejjel és tejtermékekkel történő ellátásának támogatásával kapcsolatban. Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2021. (V. 5.) AM rendelet alapján a program keretében vissza nem térítendő támogatást vehet igénybe a szállító, óvodai nevelésben részt vevő gyermekek, továbbá általános iskolai nevelésben-oktatásban részt vevő tanulók tejjel és tejtermékekkel történő ellátására.
A program végrehajtása során kérelmet csak azon ügyfél nyújthat be, aki a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben foglalt nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett, illetve rendelkezik elektronikus azonosítási szolgáltatáshoz való hozzáféréssel.
A kérelem benyújtásakor a kérelmezőnek már „kérelemre nyilvántartásba vett” besorolású ügyfélként kell szerepelnie a Magyar Államkincstár által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben.
A programban részt vevő óvodások, általános iskolai tanulók tejjel és tejtermékkel történő ellátására a Kincstár előzetes jóváhagyásával rendelkező kérelmező igényelhet támogatást. A fenntartó és a kérelmező szállítási szerződést köthet, amelyet a 2025/2026. tanévre, valamint az azt követő tanévekre vonatkozóan legfeljebb egy teljes tanév vonatkozásában lehet megkötni. Amennyiben a kérelmező és a fenntartó 2023-ban vagy 2024-ben több tanévre szóló szállítási szerződést kötött, amely még a soron következő tanévre is érvényes, akkor módosítania kell a soron következő tanévre vonatkozóan a szállítási szerződést.
A szállítási szerződések jóváhagyása iránti kérelmet az adott tanév kezdetét megelőző május 20. 23:59:59-ig, kizárólag elektronikus úton, a https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/ honlapon keresztül, elektronikus azonosítást követően, a Kincstár által erre a célra kialakított elektronikus űrlapon, az Elektronikus kérelemkezelés / Piaci intézkedések / Belpiaci intézkedések / Óvoda és iskolatej program menüponton keresztül kell benyújtani. A szállítási szerződések jóváhagyása iránti kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus úton, olvasható minőségben (szkennelve, pl.: PDF, jpg formátumban) kell csatolni.
A Kincstár a benyújtott szállítási szerződések jóváhagyása iránti kérelem tárgyában legkésőbb az adott tanév kezdetét megelőző augusztus 15-ig döntést hoz.
Az intézkedéssel kapcsolatos további információk megtalálhatóak a Kincstár honlapján a „Támogatások / EU Belpiaci intézkedések / Tej és tejtermékek / Tanulók tejjel és tejtermékekkel történő ellátásának támogatása” menüpont alatt, illetve tájékoztatás kérhető az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., továbbá az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címeken.
Forrás: Magyar Államkincstár