A Magyar Falu Program keretében a Magyarország területén működő 5000 fő és ez alatti állandó lakosságszámú településeken a felújításra szoruló önkormányzati utak, hidak, járdák felújítása vagy kialakítása és gyalogos-átkelőhelyek fejlesztése céljából írt ki pályázatot az Agrárminisztérium.
A pályázati kiírás célja a vidéki települések népességmegtartó és népességnövelő erejének fokozása, valamint a településen élők életminőségének javítása, azáltal, hogy a program a vidéki térségek közlekedési infrastruktúrájának fejlesztését, a településkép, az alapvető szolgáltatások hozzáférhetőségének javítását célozza.
A projekt során út, híd építése/felújítása esetén legfeljebb 45 millió forint, járda építése/felújítása esetén 10 millió forint, egyszerű (építési engedélyhez nem kötött tevékenységgel kialakítható) gyalogos-átkelőhely(ek) kialakítása, fejlesztése esetén 5 millió forint, építési engedélyhez kötött tevékenységet tartalmazó gyalogos-átkelőhely(ek) kialakítása, fejlesztése esetén 10 millió forint igényelhető.
A rendelkezésre álló forrás 10 000 000 000 forint.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár által a Magyar Falu Program végrehajtására létrehozott és üzemeltetett elektronikus felületen keresztül lehet benyújtani 2025. május 23. – 2025. június 23. között.
A Magyar Falu Program keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő 100%- os támogatási intenzitású előfinanszírozott hazai támogatásnak minősül. A támogatás folyósításának nem feltétele saját forrás biztosítása/rendelkezésre állása.
Támogatható tevékenységek:
- 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő vagy állami tulajdonban és nemzeti park vagyonkezelésében lévő belterületi és/vagy külterületi utak építése, ezen belül utak kialakítása, átépítése, felújítása vagy korszerűsítése, portalanítása;
- 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő belterületi és/vagy külterületi hidak építése, felújítása, korszerűsítése;
- 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban lévő belterületi és/vagy külterületi ingatlanon új, szilárd burkolatú, bárki által korlátozás nélkül használható közterületi járda építésének támogatása (anyag - például: térkő, zsaluanyag stb. - és munkadíj);
- az önkormányzatok vagy a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlanokon elhelyezkedő, bárki által korlátozás nélkül használható közterületi járda javítása, felújítása (anyag és munkadíj);
- 1/1 tulajdoni hányad szerint önkormányzati tulajdonban vagy a Magyar Állam tulajdonában lévő belterületi utakon gyalogos-átkelőhely(ek) kialakítása, fejlesztése.
Egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be a jelen pályázati kiírás keretében. A pályázó kizárólag egy önállóan támogatható tevékenységre igényelhet támogatást. Több önkormányzat nem nyújthat be együttesen pályázatot.
Önállóan nem, csak a fenti tevékenységekkel együtt támogatható tevékenységek:
- zöldterület rekonstrukció, átalakítási munkák;
- komplex terület-előkészítési munkák (pl. bontás, tereprendezés, kármentesítés, lőszermentesítés, régészeti feltárás, balesetveszélyes útszakaszok közlekedésbiztonsági fejlesztése, balesetveszélyes ívek korrekciója, rézsűk, útpadka, szegély kialakítása);
- eszközbeszerzés (szükséges forgalombiztonsági eszközök, berendezések);
- a kivitelezést segítő ideiglenes forgalomirányító berendezések, forgalomelterelés költsége;
- fejlesztéssel érintett területen elhelyezkedő és a beruházás során sérült árok –és áteresz helyreállítása (ebbe nem tartozik bele az árok és az áteresz tisztítása, amely településüzemeltetési feladatnak minősül).
- útépítés, hídépítés, illetve felújítás esetén a fejlesztéssel érintett út(szakasz) műtárgyainak felújítása, korszerűsítése;
- a fejlesztéssel érintett útszakasz, híd létesítmény tartozékainak felújítása, korszerűsítése, forgalomtechnikai létesítmények felújítása, korszerűsítése (pl. jelzőtábla, jelzőlámpa cseréje, útburkolati jelek kialakítása, gyalogosvédő létesítmények felújítása);
- a felújított útszakaszhoz közvetlenül kapcsolódó, önkormányzati tulajdonú ingatlanon lévő közforgalom elől el nem zárt parkoló felújítása, építése;
- a fejlesztéssel érintett útszakasz, híd által közvetlenül érintett területen, a beruházás során sérült felület helyreállítása, tisztítása;
- a fejlesztéssel érintett út, híd esetén a fejlesztéssel érintett területen lévő gyalogosátkelőhelyek megvilágítását biztosító eszközök beszerzése és elhelyezése;
- nyílt és zárt vízelvezető rendszer felújítása, korszerűsítése, kialakítása az alábbi korlátozás figyelembevételével: a nyílt és zárt vízelvezető rendszer felújítása, korszerűsítése, kialakítása a támogatással érintett útszakasz hosszáig vagy az útszakaszhoz legközelebb lévő befogadóig lehetséges azzal, hogy a vízelvezetés hossza a támogatással érintett útszakasz kétszerese lehet;
- sárrázó építése, felújítása.
- járda építése/felújítása esetén a fejlesztéssel érintett járda műtárgyainak felújítása, korszerűsítése;
- járdaszakasz tartozékainak felújítása, korszerűsítése, forgalomtechnikai létesítmények felújítása, korszerűsítése (pl. jelzőtábla, jelzőlámpa cseréje, útburkolati jelek kialakítása, gyalogosvédő létesítmények felújítása);
- a fejlesztéssel érintett járda által közvetlenül érintett területen, a beruházás során sérült felület helyreállítása;
- a fejlesztéssel érintett járda esetén a megvilágításához kapcsolódó beszerzések közül kizárólag a járda egyenes irányú folytatásaként elhelyezkedő kijelölt gyalogosátkelőhelyek biztonságát fokozó megvilágítások beszerzése és elhelyezése.
- gyalogos-átkelőhely kialakítása, fejlesztése esetén a kialakítással, fejlesztéssel érintett gyalogos-átkelőhely által közvetlenül érintett területen, a beruházás során sérült felület helyreállítása.
Az alábbi tevékenységekhez kapcsolódó költségek a projekt teljes összegének legfeljebb 7%- áig számolhatóak el:
- a projekt-előkészítési, tervezési tevékenysége;
- közbeszerzési eljárás lefolytatása során felmerülő tevékenységek költségei;
- a megvalósításhoz kapcsolódó tevékenysége;
- az Arculati Kézikönyv, valamint a tájékoztatás, nyilvánosság biztosításának költségei.
Nem támogatható költségek:
- a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlanon közforgalom elől el nem zárt parkoló felújítása, építése;
- a felhívásban meghatározott tevékenységen túli kommunikációs költségek (például: weblap létrehozása; weblap üzemeltetési költségei; domain díj stb.);
- olyan támogatási tevékenység, amelyre a Pályázó korábban már költségvetési támogatást kapott, és a fenntartási idő még nem telt le
A pályázat további részleteiről itt tájékozódhatnak.
NAK / Tószegi-Faggyas Katalin